Isten peremén

“”Itt a földön ember s ember közt a leghalkabb, de legértékesebb kapocs: egymás életének a csendes helyeslése.” – írja Iancu Laura Élet(fogytiglan) című kötetének egyik levelében. Mottó-értékű szavak ezek, melyek a szerző poézisét, szemléletét egyaránt jól mutatják. És jól látja/láttatja Iancu Laura költői-írói világát Halmai Tamás jelen könyve is. A fentebb idézett sor ilyen értelemben jelentheti szerző és értelmező egymásra találását is, hiszen a szövegekben folyton megmutatkozik az ember, aki mindig több a szubjektumnál, a lírai énnél. Az alkotó léte saját teremtett világában metafizikai: láthatatlanul is jelenvaló.
Iancu Laura írásművészetében a fogalmak ontológiai értelemben alkotnak olyan kohéziót, melyben alkotói és befogadói szubjektum által együttesen teremtődik meg a lélektani mondanivaló. Halmai Tamás sorait idézve: “Csángó örömhír, írhatnánk összegzően a költő eddigi munkásságáról. Két okból. Egyrészt, mert öröm a moldvai magyarság soraiból kikerült szerzőt üdvözölhetni irodalmunkban. Másrészt, mert Iancu Laura metafizikus elégiaköltészete evangéliumi üzeneteket hordoz. Pontosabban azokkal viaskodik. Keserves, keresztvivő boldogság e líráé. Nincs egyéb vagyona, mint -a betűk boldog könnycseppjei- (Nagy Gáspár)”
“