Időjárőr

Sugár Jánost gyermekkorától érdekelte az időutazás kérdése, és elgondolkodott azon, hogy a jelenben járnak-e vajon időutazók. Az időutazó szinonimája tulajdonképpen az időjárőr, aki, mint egy parkőr, felügyel arra, hogy rend legyen; ő a kívülálló marslakó, Montesquieu perzsa hercege. „Ez az időjárőr mindannyiunkban benne van, és fel kell ébreszteni, hogy az visszafordíthatatlan véges időt, ami nekünk adatott, próbáljuk meg árnyaltabban kezelni” – hangsúlyozta Sugár János.A projekt 2003 tavaszán kezdődött egy múzeumi pályázat révén, amikor a budapesti volt Moszkva téren kiállított lakókocsiba véletlenszerűen kiválasztott egyéneket invitáltak be (ezek többsége illegális erdélyi munkakereső volt), és arra kérték őket, hogy tíz percen keresztül folyamatosan beszéljenek, ami rögzítésre került. Az önként jelentkezőket pénzzel jutalmazták, a projektben résztvevők aláírtak egy adathasználati nyilatkozatot, de a személyazonosságukat nem ellenőrizték. Hat hétig volt a lakókocsi azon a téren, ezalatt főként egyéni élettörténetek hangfelvétele készült, amik átiratából jött létre az Időjárőr című könyv. Megalkotásának fő mozgatórugója, hogyan „kezeljük a jelent múltként. Vagyis képzeljük el, milyen lesz a jelenünk múltként egy képzeletbeli jövő számára.” Érdekes tapasztalat volt, hogy a beszélők kilencven százaléka azonnal a saját életéről kezdett el mesélni, és ez különös drámaiságot kölcsönzött a történeteknek.