Hol vagy, szabadság?

Ezek az írások huszonhét év során (1985–2012) születtek. Ak­tualitásukat sajnos nem veszítették el, de némileg magukon hordják megírásuk korának szemléletét és hangulatát. (…) Az igazság az, hogy igen sokan boldogtalanok vagyunk. Ez nagy­részt abból származik, hogy az individualizmus – amely csak úgy csöpög a társadalomból – képtelenekké tett bennünket arra, hogy ténylegesen életünk párja, családtagjaink, jó ismerőseink, a ve­lünk egy nézeteket vallók, valamint egy nyelvet beszélők társai tudjunk lenni. Vagyis azoké, akikkel rendeltetés szerint a leg­természetesebb módon összetartozunk. A személyiség kultuszának légkörében az individuum, vagyis a magára maradt egyén azt hiszi magáról, hogy a többitől el­határolódva (és esetleg különbözővé torzulva) lesz majd egyéniség. Pedig egyéniségünket – bár tudunk, sőt kötelességünk csiszolni rajta – attól kaptuk, aki megteremtett és egymásra bízott bennünket. Magunkba húzódva, az individualizmus elvárásaihoz igazodva, éppen a minket sajátos értékekkel felruházó meg­ismételhetetlen vonásainkat veszíthetjük el, és velük együtt az ezek alapján létrejövő szerves emberi kapcsolatok örömét. Tóth Károly Antal