…hogy Kegyed észre nem vette, csodálom…

„Arany János szerzői vonásait már életében megrajzolta a korabeli kritika. A későbbi befogadástörténet pedig átvette és megszilárdította e karakterjegyeket, úm. alkotói bizonytalanság, emberi szemérmesség, a nagyszalontai (vidéki) származás, életművének népies, epikus, reflexív, nemzeti („mandátumos”) jellege. Létrejött az az értelmezési keret, mely hosszú időre megszabta, miként olvassuk az Arany-műveket. Ehhez jöttek még egyes irodalom- és kritikatörténeti vélekedések, miszerint Arany költészete kevésbé volt modern a korabeli világirodalomhoz képest, és csak részlegesen tudott a kortárs világirodalmi irányzatok magaslataira emelkedni.
Az utóbbi néhány évtizedben, különösen a kritikai kiadás munkálatai óta próbálják kiemelni az Arany-olvasatokat e rögzült perspektívából és a dedukció hálójából. Mostani kötetemmel nekem is ez a célom. Kilenc tanulmányban vizsgálom Az elveszett alkotmány műfaji és intertextuális sajátosságait, az 1856-os Kisebb költemények narrativitását, A walesi bárdok, a Buda halála és a Toldi szerelme keletkezéstörténetét, kompozícióját, Arany költészetének metonimikus jellegét, az Őszikék szerkezeti és mediális kérdéseit.
Reményeim szerint az olvasó előtt újfajta, erősen szubjektív Arany-kép fog kibontakozni elemzéseimből, mely alig hasonlít az évszázados, hagyományozódó portréhoz. Egy olyan Arany János képe, aki mélységeiben tanulmányozza, ismeri a régi és új világirodalmat, s egyéni módon alkalmazza a klasszikus és modern poétikai eljárásokat; aki műveit sokféleképpen rejtjelezi, és önmagát is folytonosan értelmezve, környezetére töretlenül figyelve keresi az emberi lét törvényszerűségeit.” Hász-Fehér Katalin