K. Lengyel Zsolt

Haza és szülőföld | Tanulmányok a transzilvanizmus történetéhez (1867-1945)

Az osztrák–magyar dualizmusban kialakult transzilvanizmust sem 1920 előtt, sem azután nem támogatta az Erdély fölötti politikai hatalom. Társtalan volt és maradt. Nagymagyar előtörténetére következő kismagyar szakaszában két regionalizációt feltételezett: egyrészt a magyar nemzettudatét, másrészt a román nemzetállamét. Lételeme, az erdélyi magyar autonómiagondolat a történeti Magyarország összeomlása után egyszerre két hűségnyilatkozatot követelt meg: az egyiket a megnagyobbodott román állam, a másikat a feldarabolt magyar nemzet irányában. Képviselői a magyar haza és az erdélyi szülőföld kényszerű kettősségében folytonos önvizsgálatra kényszerültek: fenntartsák-e vagy módosítsák önállósulási elképzelésüket? A magyar revizionizmus csak fokozta a transzilvanista önreflexió szükségszerűségét.E tanulmánykötet az eszmeáramlat azon – 1920 előtti és utáni – válogatott jellemvonásaival foglalkozik, amelyek politikai tervezetekben és nem csak személyes életutakban ragadhatóak meg. Szerzője a témakörben eddig megjelent munkáiban hangsúlyosan szerepeltetette a hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódó román és erdélyi német mellék- vagy külvilágot. Ezúttal a magyar közegre összpontosít, annak is elsősorban az erdélyi részére. Főszereplőit Trianon arra hajtotta, hogy 1920 őszétől Bukarest felé tájékozódjanak, de kismagyar valóságukban a nagymagyar eszmény korszerűsítésének lehetőségeit is fürkésszék. Az erdélyiség 1867 és 1945 közötti történetét elbeszélő könyv még befejezetlen. Máig megírt lapjairól azonban már kiolvasható, hogy az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés utáni részleges és időleges magyarországi visszacsatolás éveiben sem szabadult ki sikertelenségének magányából.

Tovább olvasom

52,00 RON

Elfogyott

Házhoz szállítás 1-3 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 1-4 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 1-2 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789732612989 Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.