Határkövek

  Franz Hodjak neve ismerősen csenghet számos olvasó számára. Az 1944-ben Szebenben született Hodjak 1992-ben az utolsó kivándorló szászok egyikeként hagyta el hazáját és választott városát, Kolozsvárt, ahol a Dacia Kiadó szerkesztőjeként és nem utolsósorban jeles, számos díjjal kitüntetett költőként, íróként élt. Kitelepedése óta művei Németország legjelesebb irodalmi kiadójánál, a Suhrkampnál jelennek meg. A regény fő történetszála, amelyre kisebb történetek vannak felfűzve, a következő: Harald Frank vízumért Bukarestbe utazik, ahol emberek százai várnak ugyanarra. A nagykövetség előtt gombamód nőnek ki a sátrak, melyek lakói aztán megalapítják az első szabadállamot, a sátorállamot, mely tulajdonképp egy állam paródiája, külön pénznemmel, zászlóval, himnusszal – és természetesen államfővel, aki nem más, mint a regény főhőse, Harald Frank. A regényben felbukkanó mellékszereplők nem ismeretlenek az olvasók számára: a múlt érából a hatalmi pozíciójukat és vagyonukat átmentő, értékesítő hivatalnokoktól a korrupt, feketézőket vadászó, ámde főüzérként meggazdagodó határőröktől az utasokat a blattolásra bátorító vonatkalauzig és az állomásfogdát irányító, folyton nyaralni készülő parancsnokig mind ismerősek valahonnan, még ha eltúlzott jellemvonásuk időnként valótlanokká is teszi őket. A román diktatúrát emlékek segítségével és jelenbeli, diktatúra utáni képekkel felidézve, hontalanként kalandozik az erdélyi német kisebbség figurája a regény oldalain.