Harryből Sally

“Azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e, vagy lány – mondjuk magyarul, amikor teljes a fejetlenség, és eluralkodik a káosz körülöttünk. Ez az igen képszerű szólás is mutatja, hogy a nemünk az egyik legalapvetőbb és legbiztosabb tudásunk magunkról, ami akkor is hozzáférhető, mikor minden más bizonytalan. Nem vélet-lenül jelent fontos mérföldkövet a gyermekek fejlődésében, amikor óvodáskorban megtanulnak különbséget tenni a nemek között, és felismerni kis társaik és a felnőttek között is, hogy ki a “lány” és ki a “fiú”. A lelki fejlődés azonban rögös út, ezért a felnőtté válás során akár az is előfordulhat, hogy a gyermek nem tud azonosulni saját nemével. Ezt, a nemi diszfóriát tűzte zászlajára a transzideológia, holott felnőttkorukra a legtöbben kinövik ezt az érzést, ha visszafordíthatatlan beavatkozások helyett az előidéző okokra koncentráló, támogató légkör veszi őket körül, súlyosabb esetekben megfelelő terápiával kombinálva.

Ryan T. Anderson igen alapos munkájában a téma valamennyi aspektusát körüljárja; a kultúra, a jog és az orvostudomány szempontjából vizsgálja a “transznemű pillanat” kialakulását, bemutatja a transzaktivisták ellentmondásos követeléseit, valamint azokat a káros hatásokat, amelyeket a politikailag korrekt társadalmak segítségével okoztak. A szerző hangot ad azoknak a nemváltó személyeknek is, akik megbánták, hogy a tranzíció útjára léptek, és azért osztják meg fájdalmas történeteiket, hogy mások ne essenek ugyanebbe a hibába. A gyermekek sebezhetősége külön hangsúlyt kap a könyvben, hiszen a kiskorúak esetében lehet a legtragikusabb következménye, ha könnyű és járható útként állítják be azt, ami valójában lehetetlen: nemet cserélni. Különösen megrendítő, hogy – széles körű statisztikák és tudományos kutatások tanúsága szerint – a nemi átalakításon keresztülment személyek hosszú távon nem válnak boldogabb, harmonikusabb, elégedettebb, a testükben komfortosabban létező emberekké, sőt, körükben megnő a lelki betegségek és az öngyilkosságok száma.”