Kiss Gy. Csaba

Harminc év után: 1989-1990

A Szerző visszaemlékezéseinek ez a harmadik, záró kötete. Pontosan az 1989. június 16. és 1990. december 16. közötti időt tárgyalja.
A történelmi eseményeket tekintve jelenti ez az első pótválasztásokon (Gödöllő, Szeged, Kecskemét) az MDF sikereit (kétségkívül a legerősebb ellenzéki mozgalommá lett), majd a kerekasztal-tárgyalások befejezését szeptember elején. Ekkor bízta meg az elnökség a külügyi bizottság vezetésével, ebben a tisztségben kellett megszerveznie az MDF II. országos gyűlésének nemzetközi meghívottait és a sajtóját októberben. A küldöttek ekkor választották meg Für Lajost köztársasági elnökjelöltnek, Antall Józsefet pedig a párt elnökének. Utána következett az ún. négyigenes népszavazás ügye, melyet néhány ezer szavazattal vesztett el az MDF, ami mély belső válságot okozott. Ebből nagyjából december közepére sikerült ismét erőre kapni. Januárban már megkezdődött a választási kampány. Ezt a küzdelmet szóvivőként és a választmány tagjaként vitte végig Kiss Gy. Csaba… Sok töprengés után végül úgy döntött, felhagy a politikával.
Ezeket a nemzet szempontjából is sorsfordító rendszerváltozásos időket idézi fel Kiss Gy. Csaba saját történetén és saját emlékein keresztül.

Tovább olvasom

46,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789633321560 Tömeg: 0,37 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.