Euny Hong

Hallju | Hogyan hódította meg a világot Dél-Korea a popkultúrán keresztül

A “Gangnam Style”-t hallva és annak videóklipjét látva kevesen sejtették, hogy a 21. század egyik legfontosabb kulturális jelenségének lehetnek szem- és fültanúi. Maga Dél-Korea sem tudta, hogy Psy slágere fogja megadni az addigi legnagyobb lendületet az ország gondosan kidolgozott és módszeresen építgetett tervének megvalósulásához. Hogy mi volt a terv célja?
A világ legnagyobb popkultúra-exportőrévé válni.
Euny Hong gyerekként költözött az Egyesült Államokból Szöulba; közvetlen közelről láthatta Dél-Korea gazdasági és kulturális fejlődésének legintenzívebb szakaszát, miközben pontosan tudja, a nyugati szemlélő számára mi tűnhet furcsának, őrültségnek vagy csodálni valónak, amikor a halljuval, azaz a “koreai hullámmal” találkozik. Saját tapasztalatain, valamint szakértőkkel, különböző iparágak bennfenteseivel készített interjúkon keresztül vezeti végig az olvasót Dél-Korea feltörésének útján – bemutatja, milyen társadalmi és politikai alapokon nyugszik az az egyedi gazdasági és marketingstratégia, amelynek eredménye a BTS, a Squid Game, az Élősködők és a Samsung világsikere.
A Hallju azt meséli el, hogyan vált egy viharos történelmű, nemrég még elmaradottnak számító nemzet valódi nagyhatalommá azzal, hogy a popkultúrába fektetett – és azáltal a jövőbe.

Tovább olvasom

70,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635993888 Tömeg: 0,40 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.