Hadd forogjon a nagyvilág

“Senki sem zuhan félútig.”

Egy késő nyári hajnalon, 1974 augusztusában Alsó-Manhattan népe hitetlenkedve bámul a magasba, a nemrég felépült Ikertornyokra. Egy furcsa alak szökell a két torony között kifeszített drótkötélen, 400 méterrel a föld fölött. Eközben Bronxban, ahol mindennapos a zavargás, az erőszak és a gyújtogatás, Corrigan, a radikális ír szerzetes igyekszik segíteni a helyi prostituáltakon, ám saját démonaival is meg kell küzdenie. Egy Park Avenue-i lakásban anyák gyűlnek össze, hogy Vietnámban meghalt fiaikat gyászolják, de még fájdalmukban is ellentétek feszülnek köztük. Lara, a fiatal festő országúti baleset helyszínén találja magát, s ettől saját élete is felborul. Tillie, a harmincnyolc éves nagymama tinédzser lánya mellett strichel, és nem csupán a családjáról akar gondoskodni, de bizonyítani szeretné, hogy ő is ér valamit.
“Minél többet dolgoztam rajta, annál jobban kezdett érdekelni az utca embere – azok, akik a föld fölött egy centivel járják kötéltáncukat. Sokat kutattam, milyen volt New York 1974-ben. A katonák hazatértek Vietnámból. A város a csőd szélére jutott. A művészek kételkedtek önmagukban. Az igazságszolgáltatás omladozott. És ahogy egyre jobban felfedeztem a város múltját, úgy tárult fel a jelene is” – írja a szerző 2009-es regényéről, amellyel ugyanabban az évben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat.