Gazdasági adaptáció és etnicitás. Gazdaság, vidékiség és integráció egy erdélyi térségben

„A felsőkápolnai tetőre beereszkedve a távolban egy kisebb domb tetején a bonyhai református templom bukkan fel, képe több irányba is uralja a tájat – dominanciáját viszont elhomályosítja egy, a kápolnai tető fölött nemrég emelt borház és pincészet, amely a térségben nagy múltú, de az 1990 utáni években visszaszorult szőlészetnek, borászatnak ad új irányt. A falvak egy részében magyar többséget találni, más részében románt, harmadik részében pedig cigányt. De vannak itt olyan falvak is, amelyekben még az 1990-es elején is szász többség volt. És végül több faluban találni a valamikori magyar nemesség tulajdonába tartozó kisebb-nagyobb udvarházat, amelyeknek állapota viszont igen változó. Ez a három elem a vidék (népi) kultúrájának igen fontos összetevője: a magyar arisztokrácia valamikori jelenléte, az interetnikus viszonyok (és ezen belül a valamikor szászok lakta falvak) és végül a szőlőtermesztés mint szimbolikusan is fontos ágazat egymással összefonódva formálják sajátossá a vidék arculatát. Bonyha ezen belül nagyon sajátos helyet foglal el: a térségnek sokáig egyfajta központja volt, és ezt a központi szerepet bizonyos értelemben mind a mai napig őrzi, vásárait a környékbeliek rendszeresen látogatják. Cigányok, magyarok és románok (számarányuk sorrendjében) lakják, alapítását a szájhagyomány a szászokhoz köti, ugyanakkor a községhez valamikori szász falvak is tartoznak. A térség egyik legnagyobb és máig többé-kevésbé épen maradt kastélya Bonyhán áll, a bonyhai Bethlen család erdélyi viszonylatban is nagy birtokkal rendelkezett. Végül Bonyhának – a grófi családhoz köthetően is – jelentős volt a szőlőtermesztése, amiből mára alig maradt valami. A falu tehát sok mindenben megjeleníti azt, amit jellemzőnek tarthatunk a Kis-Küküllő mentére.” (Szabó Á. Töhötöm)