Fikció 3. – Az út

“A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.”

A Fikció harmadik részének főhőse elbúcsúzik a katlantól, ahol túlélte az örvényt, és hazatér Magyarországra, hogy véget vessen kitalált történetének. Néhány nappal később elindul az úton, hogy találkozzon az apjával és közölje vele a hírt. Az út az életén vezet keresztül. Az utcákon, ahol együtt éltek, a környéken, ahová a szicíliai kisvárosból hazatért. A hír egyszerű: nem vagy az apám, ám ez a néhány száz újlipótvárosi lépés – ami a hideg januári délutánon az emlékein, a múltján vezet keresztül – irtózatosan hosszú, hiszen eközben valahogy meg kell értenie, hogy mostantól kezdve minden másképp volt.

(((részlet))

Véget ért az az élet. A meg nem történt dolgok megtörténtek, véget értek. A telefon még a kezemben volt, a fülemben még visszhangzott a nő hangja, és a válaszom: ennyi is. Hát akkor ennyi volna, valami ilyesmit akartam mondani, ilyesmit szokás mondani, amikor az ember megtudja, hogy az apja nem az apja, de én azt mondtam: ennyi is. Én ezt mondtam.

Így van, felelte a nő. Ő ezt mondta. Kiálltam az erkélyre, elszívtam még egy cigit, elnéztem a Pozsonyi út csupasz fái fölött, az útra, melynek végén, vagyis az út elején ott várt az apám, hogy közöljem vele a hírt, nem az apám. Mennem kellett. Január vége volt, az életem vége volt.