Füzi László

Fent s alant

Füzi László 70 éves!
“A kötetben szereplő tanulmányok megírása mögött személyes okok is meghúzódtak. Annak idején, még diákként, a hetvenes évek elejétől Németh Lászlót az ún. sajkodi korszakában keletkezett írásain keresztül ismertem meg. Azóta is ezek az írások állnak hozzám a legközelebb, nem csupán az időrendet, hanem mondandójukat tekintve is. Így akkor, amikor a kötetben szereplő tanulmányokat írtam, miközben írásukkor támaszkodtam korábbi munkáimra, a magam ötven évvel ezelőtti olvasmányélményeivel is szembenéztem. Ugyanakkor tudatában voltam annak, hogy Németh Lászlóról végleges kép nem alakítható ki. Ennek kapcsán teljes mértékben elfogadom Vekerdi Lászlónak a kötet egyik írásában is idézett megállapítását: ‘Németh megismeréséről […] eleve lemondhatunk, az ilyen Goethe-féle írók megismerhetetlenek. Elkeserítik a legmakacsabb műítészt is, azt hiszi, végre igazán elkapta hadonászó karjukat, s egy fügét mutató kezet húz rövidlátó szeme elé.'” (Idézet a kötetből)
Füzi László – Vekerdi megállapítása ellenére – ezekkel az újabb tanulmányaival ismét kísérletet tesz a Németh László-i életmű megfejtéséhez, feltárásához. És – nyugodtan mondhatjuk – kitűnő íráskészségével, nagy ismeretanyagával, különös tiszteletével magával ragadja az Olvasóit is. Újból kedvet csinál ahhoz, hogy Németh László műveit kézbe vegyük. És ez a legnagyobb erénye.
Az NKA támogatásával.

Tovább olvasom

47,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789633322451 Tömeg: 0,28 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.