Felhasadt egyedüllét

“Kell-e személyes tapasztalattal rendelkeznem valamiről, hogy tényleg azt mondhassam: emlékszem rá?” Ezzel a provokatív kérdéssel vezeti fel művét a szerző, melyben az emlékezés témájának biblikus, egzisztenciális tapasztalatába nyerhetünk bepillantást. S ki tudná ezt hitelesebben tolmácsolni, mint Varden püspök, egy kortárs szerzetes, aki maga is az emlékezésen keresztül jutott el a megtérésre, annak felismerésére, hogy akit keresett, az már mindig is az övé volt?
A hat fejezet mindegyike a Szentírásnak egy-egy emlékezésre indító mondatát járja körül két irányból: egyrészt a biblikus elemzés és a hittapasztalat nézőpontjából, másodsorban pedig mindegyik idézethez hozzákapcsol egy emberi sorsot, melyet gazdagon egészít ki irodalmi, művészeti példákkal. Ahogy halad majd az Olvasó, úgy tárul föl az emlékezés dinamikus folyamata, mely egységbe hoz múltat, jelent és jövőt, életet és halált, Istent és embert.
“Amikor az emlékezésről beszélünk, az identitásról beszélünk. Emlékezünk arra, amik voltunk, ami azzá tett, akik vagyunk. Ugyanakkor azzá válunk, amire emlékezünk. Emlékezésünk sohasem csupán a tapasztalat, legyen az sekély vagy mély. Ha bátrak vagyunk, felfedezzük, hogy az emlékezet több, mint a személyesen előhívható emlékek pocsolyája. Emlékezni, valóban emlékezni annyi, mint felvonni a horgonyt, és kivitorlázni a nyílt tengerre, mindazzal a kockázattal és ujjongással, amit ez tartogat.”