Fehér árnyék

 
Frideczky Katalin különös érzékenységgel közeledik a mindennapok jelenségeihez, melyek rezdüléseit ugyanúgy „fogja” a zenész érzékeny füle, mint a szavakkal dolgozó író reflektív-filozofikus elméje. E kettő ötvözetéből születik az a Frideczkyre jellemző éteri, áttetsző, mégis a reáliák szálaiból szőtt prózaszövet, amely titkon valahol mégis valódi líra. A dallam, a lüktetés legalább olyan fontos elemei ezeknek a novelláknak, mint az atmoszféra és a történet, ezért sokszor zeneműként kúsznak be az olvasó fülébe. 
Legyen szó akár fellobbanó szerelemről, egy házmester és lakója viszonyáról, meghökkentő tanár–diák kapcsolatról, kihűlt házasságról, apa és lánya tarthatatlan együttéléséről, vagy egy röpke pillanatról, amelyben egy idegen véletlenül tanúja lesz a másik ember könnyeinek – a látszólag hétköznapi események mélyén felkavaró drámák bújnak meg. A novellák ugyanis nemcsak az elillanó idő esszenciáját ragadják meg, de annak visszavonhatatlanságát is.