Fedőneve: Marslakó

A Kádár-korszak titkosszolgálata által használt tudományos elemzés szerint csupán az amerikai egyetemeken legalább ötszáz magyar származású tudós tanított vagy kutatott. “Melléjük sorakoznak az Európában és más világrészeken működő tudósok. Nem túlzás, ha azt állítjuk, ezernyi magyar tudós működik ma hazáján kívül. Oly sokan vannak, hogy nem is vehetjük mindet számba.” A számbavétel azonban folyt, és a magyar állambiztonság munkájának eredményképpen dossziék sokasága halmozódott fel a külföldön alkotó magyar kutatókról.
Közülük is kiemelt figyelmet kaptak a Manhattan-tervben, majd a hidrogénbomba készítésében meghatározó szerepet játszó lángelmék, akiket furcsa nyelvük és különleges észjárásuk miatt tréfásan csak “marslakóknak” nevezett a korabeli tudósvilág, és a magyar származású Nobel-díjasok. A hidegháború tudományos versenyfutásában az ő tudásuk stratégiai fontossága szinte felbecsülhetetlen volt állambiztonsági szempontból. Megkörnyékezésük a konspiráció egészen magas szintjén, szovjet kontroll alatt szerveződhetett csak, de a magyar gyökerekből adódóan a magyarországi titkosszolgálatok nélkülözhetetlennek bizonyultak ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a közelébe férkőzhessenek. A kiszemelt személyeket fedőnéven, operatív tervben meghatározott iránymutatás szerint tartották szemmel.
Jelen kötet az atombomba elkészítésében úttörő szerepet játszó, majd a fegyverkezés kérdésében egymással élesen szemben álló Teller Ede (“Kárász”) és Szilárd Leó (“Törő”), valamint két Nobel-díjas tudós, Gábor Dénes (“Carter”) és Szent-Györgyi Albert (“Bogarász”) állambiztonsági megfigyelésére fókuszál. Nem csupán a titkosszolgálati munka módszereiről kaphatunk általa képet, de a “célszemélyek” életútjának politikai rendőrséget érzékenyen érintő részleteiről is.
SZEKÉR NÓRA (1976), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze. Kutatási területe a 20. századi magyar eszme- és társadalomtörténete. 2017-ben jelent meg Titkos társaság – Magyar Testvéri Közösség története című könyve.