Esszé a lengyel lélekről

Lehet-e egy filozófusból politikus és államférfi? Vagy fordítva: írhat-e szellemi értelemben is izgalmas esszét egy gyakorló reálpolitikus? Nos, a jelek szerint Lengyelországban még a máshol elképzelhetetlen is lehetséges.
Ryszard Legutkót nem kell bemutatni a magyar olvasónak. A filozófia professzora Krakkóban, amúgy pedig volt kulturális miniszter és európai parlamenti képviselő is a konzervatívok frakciójában. Kétezer-tizennyolcban jelent meg A közönséges ember diadala című műve magyarul, most pedig, fordítót és kiadót dicsérő gyorsasággal, egy másik könyvét is kezébe veheti a magyar olvasó. Tehát ha Legutkóra gondolunk, mind a két kiinduló kérdésünkre igennel felelhetünk, bármilyen hihetetlen is ez. Persze, nem hétköznapi könyv az Esszé a lengyel lélekről, mű­faját tekintve történelmi-politikai pamfletnek nevezhetnénk. Olyan harcos változata ez az esszének, amely közéleti témát tárgyal, és vállaltan kritikus – ma pedig kicsit idejétmúltnak is tekinthetnénk. De Legutko kezén ez a bizonyos fokig régies műfaj is új életre kel. A szerző sokat tapasztalt ember: érzékelhetően biztos talajon áll, tudja, honnan néz a világra, és tudja azt is, hogy bármely nézőpont szükségszerűen torzítja a látvány egészét. Tárgyilagosságra törekvően, de érzelemgazdagon és meggyőződéssel osztja meg olvasóival nézeteit választott témájáról: ezúttal a lengyel közösségi tapasztalatokról, a második világháború kitörésétől a mai napig.
Hörcher Ferenc