T. Szabó Csaba

Erdélyi régészet III.

Írások régészetről és kulturális örökségvédelemről 2020-2025

Az Erdélyi régészet sorozat harmadik kötete a 2020–2025 közötti időszak erdélyi régészetének legfontosabb kérdéseit és jelenségeit foglalja össze 37 tanulmány és tudományos-ismeretterjesztő írás révén. A kötet középpontjában Erdély római kori öröksége, különösen a római vallás régészeti emlékei állnak. Kiemelt témája a verespataki római aranybányák UNESCO-védelme és a Limes Dacicus világörökségi jelentősége. A szerző elemzi a kortárs muzeológia és identitáspolitika problémáit, illetve azt, hogyan jelenik meg az ókor a populáris kultúrában, a filmiparban, a zenében vagy akár a mesterséges intelligencia „termékeiben”. A kötet egyben a bölcsészettudományok XXI. századi szerepe mellett is érvel, hangsúlyozva a régészet és történelem társadalomformáló jelentőségét.

T. Szabó Csaba vallástörténész, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének habilitált egyetemi docense. 2008 óta állandó publicistája a Szabadság napilapnak, közel 550 tudomány-népszerűsítő és közéleti írása és mintegy 110 tudományos közleménye jelent meg az elmúlt 18 évben. 2025 decembere óta az MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport vezetője.

Tovább olvasom

Original price was: 55,00 RON.Current price is: 50,00 RON.

Házhoz szállítás 1-3 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 1-4 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 1-2 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786306680368 Kiadási év:

Kiadó:

Kötés:

Oldalszám:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.