Erdély és az erdélyiek

Bármennyire is törekedtünk ennek a könyvnek a megírása során arra, hogy magunkról egyáltalán ne ejtsünk szót, ne állítsuk magunkat középpontba – legfeljebb néhány apró történet erejéig, amennyiben azok az ország jobb megismerését szolgálják –, most mégsem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg arról, hogy a Gutin-hegység és a kővári hegyek közt, egy Hosszúfalu nevű helyen éltünk néhány éven át. Legyen szabad legalább egyszer említenünk ezt a nevet, hiszen ezen a településen szinte új hazára leltünk, hiába voltunk földrajzilag távol Franciaországtól. S bármilyen rövid ideig éltünk is itt, ez a korszak életünk legszebb időszakai közé tartozik. Nem kétséges, hogy kastélybeli életet mindenütt lehet élni: mindenütt lehet jó levegő, lehetnek lovak, könyvek… Azt is el kell ismernünk, hogy nemigen lehetett volna kegyesebb hozzánk a sors: elkerülvén egy teljesen ismeretlen országba, mely olyannyira különbözik a miénktől, jobb dolog nem is történhetett volna velünk, mint hogy azon ritka házak egyikébe kerültünk, ahol megőrződött a történelmi múlt visszfénye. Olyan időket élünk, amikor eltűnnek az igazi különlegességek, és minden egyformává válik. Nekünk azonban megadatott, hogy visszalépjünk néhány évszázadot, s ha csak futólag is, de bepillantsunk abba a világba, melyet egykor atyáink éltek. S mindezt egy szilárd jellemű embernek köszönhetjük, egy horatiusi értelemben vett vir impavidusnak, akinek szava, bölcs és szellemes beszéde egymagában fölidézte előttünk a kort, amelyben éltünk.