Erdély, a mesék meséje – Transylvania, the tale of tales – Transilvania, povestea poveștilor

Miya Kosei japán fotóművész 1937-ben született Tokióban. 1965-ben kezdődött a Románia, főleg Máramaros vidéke és kultúrája iránti érdeklődése. Igen nagy sikert aratott a Maramureșul meu, My Maramureș című kötetével, amelyben bemutatta Máramaros varázsát, kedves embereit, szokásait.Jelen háromnyelvű album az erdélyi magyar kultúráról, népművészetről, hagyományról szól, ezen belül pedig Szék és Kalotaszeg térségéről. A képsorok szívvel készültek és őszinte rajongással:”Széken az a legmegkapóbb, ahogyan az emberek megőrizték hagyományos életmódjukat. A széki nők büszkén hordják hagyományos viseletüket, melynek alapszíne a vörös, a fehér és a fekete. A vörös a szenvedélyüket jelképezi, a fehér a tisztaságukat és a fekete a gyászukat. Ma is elevenen él bennük egy 13. századi tatár mészárlás emléke, amit a népviseletük is kifejez. Bámulatos, ahogy a szomorúság, a büszkeség és a ragaszkodás a szépség lényegét kölcsönzi ezeknek a hagyományos öltözeteknek.(…)Széktől légvonalban csupán 40 kilométerre fekszik egy vidék, a Kalotaszeg, ahol nagyon népszerű az ének és a tánc, ahol csodálatosan szép a hagyományos népviselet. A viselet egészen egyedi; más, mint a széki. Kalotaszegen erős az Oszmán Birodalom hatása, ami nyugati hatással ötvöződik, a népviselet és a kultúra pedig gazdag, ragyogó és méltóságteljes, mint egy Habsburg-palota. Az emberek minden vasárnap és az ünnepnapokon felöltik nagy becsben tartott ruháikat, és elmennek a templomba imádkozni. Istentisztelet után végigsétálnak a falu főutcáján, egymásba karolva, arcukon ártatlan mosoly. A szépség az eleganciájuk. Úgy sétálnak, mint lábon járó virágoskertek. (…)Az istenfélő japán költő, Kendzsi Mijazava, egyszer azt írta a könyvében, hogy az egész világ boldogsága nélkül nem létezhet igazi személyes boldogság. Romániában megtanultam az egymás kultúrája iránti tisztelet szépségét és fontosságát.”Miya Kosei