Epinomisz

Az Epinomisz – a dialógus antikvitásban legelterjedtebb elnevezése – szó szerint annyit jelent: “A Törvényekhez írott kiegészítés”. A dialógus már első mondataiban világossá teszi: Platón monumentális politikaelméleti összegző művének folytatása vagy kiegészítése kíván lenni.

“Zeuszról, Héráról és a többiekről ki-ki gondolkodjon úgy, ahogy neki tetszik…

Ám a legelső isteneknek – akik láthatók, a legnagyobbak, a legdicsőbbek, és mindenhová a legélesebben látnak – a csillagok fajtáját kell tartanunk. A boldog emberben először csodálat támad a rend iránt, majd vágy ébred benne, hogy megtanulja mindazt, amit halandó természet képes megtanulni, mivel tudja, hogy így fogja a legnagyszerűbben és a legszerencsésebben leélni az életét, azt bevégezvén pedig olyan helyekre jut majd, amelyek erényéhez illenek. Miután önmaga egységét is megteremtve az egyetlen bölcsességből részesült, hátralévő idejét a leggyönyörűbb dolgok szemlélőjeként tölti, amelyeket csak szem láthat.”

Platón műveinek kommentált Atlantisz-összkiadása az utóbbi évtiezedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, és tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket.

Fordította, a másként nem jelölt jegyzeteket és az Utószót írta: Brunner Ákos.

A fordítást az eredeti szöveggel egybevetette, átdolgozta: Bárány István és Horváth Judit.

A szerekzeti vázlatot és a BI-vel jelölt jegyzeteket írta: Bárány István.