Emlékek a beat korszakból

Édesanyám, Kőbányai Györgyné Jeret Klára (1932-2014) emlékére

A beatzene olyan egyedi virága az egyetemes kultúrának, mint minden más művészeti mozgalom, amely nem ismer határokat. Ahogy az egyik helyen elektromos energiát termelő szélmalmokat hajtó, s néhány méterrel odébb csak pusztán fújdolgáló szél sem. (Ezen minden Magyarországról Bécs felé autózó elgondolkodik.)
Azonban ha e viszonyrendszert nézzük, akkor – ezt szűrtem le, egykori beat (rock, jazz, majd folk) kritikusi – pontosabban: e "érzéki-erotikus" csoda maradéktalan élvezésének ürügyet adó – tevékenységemből, hogy e műfajnak sokkal jelentősebb ellen-kulturális jelentősége volt, mint az azt megszülő amerikai-brit közeg politikumának. Mert ez "csak" az életforma, s generációs ellentétek ellen lázadt. A so called szocialista (állam-diktatúra) rendszerben, azonban ez a zene, és a köré szervűlt jelenségvilág felszippantott minden kényszerűen elfojtott emberi (fiatalságból eredő) viszonyt – ami kiélhetetlennek bizonyult a demokrácia, a szabadság tartós hiányában. (Lehet, hogy ez az eredendő oka, és nem az életkorom, hogy a rendszerváltás óta, ez a műfaj – még a nosztalgiáját meglovagoló események is – oly érdektelen számomra.)
A Kádár rendszer még nem távolodott el el olyan történelmi léptékű távolsággá, hogy a történelemtudomány foglalkozzon vele. Ugyanis, még ha tudat alá is fojtjuk ezt az igazságot, de még mélyen és zsigerileg benne élünk.
Egy-egy beatkorszakban keletkezett dal is érzelmi, s nem pedig történeti-esztétikai reakciókat vált ki belőlünk. Lehet, a milói Vénusz szebb, de a lány(ok), aki(kkel)vel módunkban volt ágyba bújni, sokkal többet jelent(enek) számunkra – ezért kár is lenne köztük bármilyen történelmi, vagy esztétikai összehasonlítással fáradozni.
Ezért csak regényt lehetne írni e korszakról most, bőven ömlő, patakzó, sőt: a tárgyhoz hűen erekciós kilövelésekbe emelkedő-robbanó prousti (Szomory-i) önéletregényt, ha lenne rá idő és tehetség – és potenciális érdeklődés.
Átállt, botcsinálta történészként azért azt még nem felejtettem el, hogy a fikció – mert a történelem tudomány anyagának érzéki sűrítménye – sokkal többet visszaad egy korból, és nem csak a hangulatából..