Emlékállítás és emlékezés gyakorlatai

„A 20. század közepétől fokozatosan bontakozott ki az a (történelem)antropológiai irányzat, amely rendre a figyelem középpontjába állította a folyó időhöz, a múlthoz és a múlt reprezentációjához, a történelemhez való viszonyulás típusait, az időtartamokat, a korszakok retorikáját, a történetiség rendjeit. Ezzel egyidőben erősödött fel az emlékezet, valamint az emlékezés rituális kereteinek, az emlékező embernek a vizsgálata. Jakab Albert Zsolt erre alapozta Kolozsvár és a város társadalmának kutatását, amikor a különböző forrásokból összegyűjtötte a város terében elhelyezett feliratok, emléktáblák és szobrok szövegét, rekonstruálta az emlékállítás rítusát, az emlékjelek életpályáját. Több mint fél évezred közel 800 emlékállításának adatait.A szerző szándéka világos és jelentős. Egyetlen forrástípust használva azt követi nyomon, hogy a 15. század közepétől Kolozsváron hogyan statuálódik és alakul szociális cselekvéssé az emlékezés, milyen tartalmak megörökítésére és elevenen tartására vállalkozik a helyi magyar társadalom, s az ezt irányító társadalmi elit. Hogyan emlékezik és hogyan felejt egy társadalom, kik és miként viszonyulnak emlékezési gyakorlatához. Vagy, újrafogalmazva: hogyan popularizálódik és patrimonizálódik Kolozsváron a történelem, a lokális múlt számontartása. Hogyan alakul ki az emlékezés (óhatatlanul) ünnepélyes beszédmódja, a tér és az idő megválasztását és használatát, a gyülekezést és – ami a legfontosabb – a jelállítást, az identitás szervezését és felmutatását magába integráló rituálé.Nem kevesebb ez, mint annak láttatása és megértése, ahogyan Kolozsvár a jelzett időszakban használja a maga múltját: gondosan dokumentálja a múló időt, kihelyezi az emlékezetet, a múltat benépesíti a helyi társadalom tagjaival, életének eseményeivel, az emlékezés által szerveződő és tagolódó emlékezőközösségként működik, a helyi múlt beépül a polgárok narratív identitásába.”Dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár