Emberek és romok

“Igaz és eleven jelentését tekintve a tradíció nem szolgai alkalmazkodás ahhoz, ami volt, vagy pedig a múlt tehetetlen folytatása a jelenben. A tradíció lényegében valami törté­ne­lem­feletti és egyben dinamikus: általános rendező erő, még­pedig azon princípiumok függvényében, amelyek egy magasabb legitimitás – ha akarjuk, azt is mondhatjuk: a magasabb princípiumok – krizmájával rendelkeznek.” Léteznek-e még emberek a romok között? Ez a kérdés feszül Evola kései, 1953-ban megjelent, mára klasszikussá vált politikai alapművének minden sorában, mely kíméletlen diagnózist állít fel korunkról. Evola szemében a II. világháború utáni világ a felszabadulás helyett a szellemi sötétség elmélyülését képviselte. A gazdaság démonisága, a tömegdemokrácia immoralitása és a globális vallássá váló ateista materializmus Európa megmaradt értékeit fenyegette. Ezzel a liberális atomizmussal szegezi szembe a szerző az organikus állam eszméjét, a nivelláló egalitarizmussal a szakrális hierarchiát, a polgári kényelemmel a harcos aszkézist. Evola műve, mely ma aktuálisabb, mint valaha, azokhoz szól, akik a szellem bástyáinak leomlását látva még állnak a romok között, és készek a minőség, a rend és az örök Tradíció visszaállítására.