Elmúlt jövő

Az irodalom egész életemnek fontos és nélkülözhetetlen része volt, hiszen tanárként évtizedeken át tanítottam. És írtam is: verset, prózát, de a mindennapi élet számos tennivalója – gyerekek, otthonteremtés – úgy lekötött, hogy a közlés viszontagságaival nem foglalkozhattam. Aztán, már kissé idősen, nagy tragédia ért: meghalt hűséges társam, drága férjem, ami összetört bennem mindent, és egyben felszabadított a fájdalom. Írni kezdtem. A szakértelmem megvolt hozzá, és az ihlet is meglepő elevenséggel és termékenységgel jelentkezett. Két éve jelent meg első verseskötetem Hajnali alkony címmel, amely szakmai és közönségsikert aratott. Ez még inkább inspirált, hogy megmutassam igazi bensőmet önmagamnak és olvasóimnak. Kezdetben szokatlan volt lemeztelenített arccal a nyilvánosság elé lépni, de tudtam a nagy elődök ismeretében, hogy a költőnek nincs választása: vagy vállalja igazi önmagát, vagy hamisnak fog hatni, és rögtön elbukik. Szeretném, ha szeretnének – mondom Adyval, és szeretnék azt, amit a verseimben megmutatok önmagamból, vagyis mindent, ami én vagyok.