Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis. – Dunajcsik Mátyás

“A megszégyenítő késztetést,
hogy beszéljek, föloldottam
abban, hogy minden szavam
lecseréltem egy ugyanolyanra.
Föloldottam, pezsgőtablettát:
szerelmes versnek megírtam,
mennyire utálok mindenki mást.
Én nem ígértem semmit.”