Egy idegenvezető magánélete

“Alig kell nagyobb felület, mint egy gyufásdoboz és rajzolhatunk. Egy levesestányér aljára festett cérnametélt, ha pontos, hosszú ideig kapirgálható.
A csönd nem hoz békét, a dörzspapír nem pihen, mint ahogy nem pihen a sámli, a díszkard vagy a nyúlprém sem. Ezek nem hátratekintő Jószágok!”
“Az idegenvezető hátratekintő Jószág. A már bejárt területre viszi a Járatlanokat. Ha befizetnek és követik, mesél.” “Mert jöhet valami ÚJ. Mikor az utolsó mondat, mint jégkockába a buborék… Belefagy, és a semmi láthatóvá válik.”

Jépont, azaz Váczy “Jépont” Tamás, az Idegenvezető saját életének egy állomását meséli el három idősíkban és tizenkét képben. Mint egy élet-keresztút tizenkét stációja, a legszemélyesebb emlékekkel és ki nem mondott, de leírt álmokkal, különleges “jéponti humorral” átszőve. A tavaly sajnálatosan elhunyt grafikusművész–zenész–író 1991-ben írta meg sajátos Utcakönyv-önéletrajzát, amelyet 1998-tól részletekben közölt a Pannon Tükör.
Most, röpke húsz év távolából, végre teljes kiadásban olvashatjuk, a szerző felejthetetlen emlékének adózva.