Gyorgyevics Miklós szerk.; Szabó Róbert

Egy élet a kereszténydemokráciáért

1947 nyárutójának egy éjszakáján zörgettek a fiatal mezőgazdász ablakán. A hírhozó annyit mondott: Zoli te is bejutottál. Ez a mondat egész más irányt szabott a mosonmagyaróvári agráregyetemen karrierjét éppen csak elkezdő 24 éves tanársegéd életének. A Demokrata Néppárt legfiatalabb képviselőjeként így vált a Magyar Országgyűlés tagjává. Sorsa innen kezdve viharos, sokszor tragikus közelmúltunk hű lenyomata. Kovács K. Zoltán egy életre elkötelezte magát a kereszténydemokrácia eszméjének szolgálata mellett. Képviselőtársai, elsősorban a párt vezetője, Barankovics István mély hatást gyakoroltak rá, szellemi hagyatékuk őrzését, továbbvitelét élethívatásának tekintette. Kényszerű emigrációja 1949-ben újabb meghatározó fordulatot jelentett számára. Viszontagságos évek után Münchenben lelt otthonra, és lett a Szabad Európa Rádió szerkesztője, műsorvezetője Zoltán Károly néven. Szervezőkészsége a kényszerű távollétben bontakozott ki igazán, és vált a kereszténydemokrata, konzervatív irányzatú magyar emigráció egyik tartóoszlopává. A világpolitika szerencsés változása újabb fejezetet nyitott Kovács K. Zoltán életében. A rendszerváltoztatás során aktívan részt vett az újraalakuló Kereszténydemokrata Néppárt szervezésében. Sokirányú műveltsége számos területen tette nélkülözhetetlenné: elindította a KDNP belső újságját, meghatározó szereplője lett a párt programalkotó munkájának – elsősorban a mezőgazdaság és a külpolitika területén. Létrehozta a Barankovics István Alapítványt, és könyvek, kiadványok megjelentetésével, előadások szervezésével jelentős szerepet vállalt a kereszténydemokrata eszme minél szélesebb körben történő hazai megismertetésében.

Ez a kötet ennek a rendkívül színes, sokrétű életútnak egyfajta lenyomata. A több mint fél évszázadot átfogó írások érvényesek, érdekesek a mai olvasók számára is. A könyv lapjairól pedig sugárzik szerzőjük gránitszilárdságú erkölcsi tartása, amely méltán vívta ki környezete máig ható mély tiszteletét.

Tovább olvasom

53,00 RON

Házhoz szállítás 10-12 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 10-12 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 9-11 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789636937478 Tömeg: 0,76 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.