Csak néztünk, mint a moziban

Kedves Olvasók!
Ebben a hatalmas kommunikációs zajban itt vannak folytatásképpen az újabb kötetnyi Varga-betűk, napi reflexiók,
internetes, facebookos környezetükből ismét kiemelve, illusztrációs képeiktől megfosztva, nyomtatott formában. Egyfajta személyes krónika ez is, hiszen tudom, hogy évek múlva már senki sem fog emlékezni arra, mi minden történt velünk itt a XXI. század elején, mitől szenvedtünk, minek örültünk, mi mindent éltünk át és meg a hétköznapokban.
Sokszor “csak néztünk, mint a moziban…” hitetlenkedve, értetlenkedve, mi történik, mi történhet még velünk.
Jól tudom, hogy ezzel az újabb válogatással sem értem szépíróvá. Továbbra is pedagógus és szociológus végzettségű “talpas” újságírónak, krónikásnak tartom magam, aki néz, lát és kérdez. Lehet, hogy talán kicsit másképpen. És aki rendíthetetlenül tudósít mindarról, ami körülveszi, amit nem ért, vagy amit furcsának talál. Aki reménykedik, hogy ezzel is segít másoknak látni, nézni, kérdezni, és aki bízik abban, hogy a közéletben eltöltött nem kevés idő alatt többé-kevésbé elsajátította szeretett szakmáját, a “cipőfelsőrész-készítést”.