Budapesti rémálom

Végét járja a tél, mégis egyre nagyobb és sötétebb ködfelhők ülnek Budapestre. Károgó, agresszív varjak özönlik el a várost. A kapualjak mélyéről acsargó, fekete loncsos kutyák bukkannak fel váratlanul. A tinédzserek javát rémálmok gyötrik, és hullafáradtan kóvályognak tanóráról tanórára.
Nincs ez másképp a Feszty Masa gimnáziumban sem, ami szemet szúr a máskor mindig energikus Sárának, a diákújság főszerkesztőjének is. Elhatározza, hogy a lap kialvatlan munkatársainak és a különc, ám a túlvilágról itt ragadt szellemekkel jó barátságot ápoló Gus segítségével megfejti a rémálmok eredetét, amik immár két hónapja kínozzák őket. Mi áll a démoni éjszakák és varjútámadások mögött? Pontosabban: ki? És akit nem gyötör meg, őt miért nem?
A várost lassan felfaló, sátánian gonosz Lény nyomába eredve a diákcsapat bejárja Budapest titokzatos, föld alatti helyeit. Sáráék víztározók, kazamaták és kripták mélyén kutakodnak, végül pedig felveszi a harcot a kamaszokat rettegésben tartó rémmel.

“Azt hiszem, ma a túlélésre fogok koncentrálni… Szerencsére péntek van, hétvégén alaposan kialszom magam – határozta el magában, miközben az összes megmaradt energiája arra ment el, hogy valahogy megpróbálja nyitva tartani a szemét. De így is csak egy résen keresztül látta, hogy a fehér hajú fiú a nagyszünetben odahúz egy széket az asztalához, lovagló ülésben ráül, alkarjával lezseren a háttámlára támaszkodik, majd az örökké derűs mosolyával annyit kérdez:
– Milyen volt tegnap a temető?
Te jó ég… mégis mit gondolsz, milyen lehet egy temető?! Felemelő? Mulatságos? Szórakoztató? – morgolódott magában Sára, ám csak ennyit felelt:
– Klassz.
– Jól vagy? – érdeklődött erre Gus, aggódó arccal. – Elég fáradtnak tűnsz, és a szemed is karikás.
Most tényleg azért ült ide, hogy a megjelenésemet kritizálja?
Sára rosszkedvűen csak rántott egyet a vállán. Gust azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni.
– Figyi, észrevettem, hogy mostanában elég sokan kómásak az osztályban. Tulajdonképpen erről szerettem volna veled beszélni már tegnap is.”