Kertészné Gérecz Eszter

Bitektől az e-Parlamentig

A mai digitalizált világban, ahol az okostelefonok nélkül életünk már elképzelhetetlen, az 1960-as évek őskornak tűnnek. Talán csak az én generációm tudja igazán, milyen kihívásokat, milyen kreativitást igényelt az akkor betörő új technológia, az elektronikus számítógépek megjelenése a szocialista országokban. Az anyagi lehetőségek hiánya mellett a nyugati em-bargó is sújtotta azt a megszállott és kiváltságos matematikus és mérnök réteget, amely sok esetben véletlen folytán került be a számítástechnika világába.
Nekem olyan szerencsém volt, hogy esti matematikus egyetemistaként 1964-ben elsők között megismerhettem a szovjet gyártású Ural-2 gépet, és lehetőségem volt a számítástechnika, majd az informatika fejlődését nem csak követni, hanem azt elősegíteni, művelni, és meg-szállottként szolgálni. 60 évet átívelő pályám során az egyszerű programozástól eljutottam a magyar parlamenti informatika vezetéséig. Közben kutattam, számítóközpontot vezettem, államigazgatási rendszereket valósítottam meg, aktív résztvevője voltam hazai és nemzetközi szakmai szervezeteknek, EU-s informatikai projekteknek.
Ez életem szakmai része, de természetesen az élet nem csak erről szól, sőt! Minden, amit életem során elértem abból fakad, amit otthonról hoztam. E könyvnek szerves része a több száz évre visszakövethető felvidéki családom, a szüleim története, a “haza”-település, a tár-sadalmi és politikai környezet, amiben éltem, a gyermekeim és férjem, a zene, a kultúra, az utazások.
Ezek teszik teljessé a személyes vallomásként leírt életemet, ami a Kárpát-medencében kez-dődött és ott is fog véget érni. Soha egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy máshol lenne a helyem.

Tovább olvasom

51,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789635342396 Tömeg: 0,57 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.