Beszélgetés a halott apámmal

„Azt már többször emlegettem, hogy a húszas években Pesten lejártam a bárokba, lokálokba. Leginkább a Fogl testvérekkel, ők voltak a híres „Fogl-gát”, és Tóth Potyával kerültem baráti viszonyba. Akkoriban lettek a focisták hivatásosok, de nyaranta nem volt sok meccsük, hetekig ráértek. Potyával beszélgettünk arról, hogy én most már lenn élek falun, mire kérdezte, hogy van-e ott focicsapat? Mondtam, hogy persze, hogy van, ott játszanak a mi utcánk végén, a Vásártéren, illetve annak is a végén, ahol körülkerített pálya volt, hogy pénzt tudjanak szedni a belépőért. Egyszer-kétszer kimentem megnézni a fiúkat. Jobb társaság volt, mint Kiskőrösön. Az idősebbek közül néhányan korábban pesti csapatban is játszottak, csak ahogy onnan kiöregedtek, kezdtek el lejárni még egy kis „utójátékra”. Potya kérdezte, hogy szeretünk-e nagy disznótorokat rendezni, és meglepődött azon, hogy én zsidó vagyok, aki nem eszik disznóhúst. De aztán addig beszélgettünk a disznótorról, míg azt nem ajánlotta, hogy nyáron lesz minden csapatnak, a válogatottnak is, három üres hete. Lejöhetnének egy kicsit játszani, ha a meccs után én összehozok egy jó disznótort, jó borokkal, persze.”

A 84 éves Bernáth László új könyvében különleges interjút készített: haláltáborban elhunyt édesapja szellemét idézte meg, vele „beszélget”, megelevenítve a családi hagyományokat, s nem elfelejtve a táborban együtt elszenvedett borzalmakat, örök emléket állítva csodált és nagyszerű apjának.