Az utolsó ebéd

„Hiszem azt, hogy az élet egésze csak falakról szól. Az ember többnyire falak közt születik és cseperedik. Sokáig azért küzd, hogy romba döntse a maga körül lévő falakat. Utána sokáig azért hajt, hogy saját falai legyenek. Ha boldog, nem érzékeli saját falait maga körül, ilyenkor makulátlanul tiszta szélvédőként funkcionálnak, védik őt, de rajtuk keresztül mindent lát. Ha boldogtalan, csak magukat a falakat látja, nem észleli a köztük lévő teret, idővel új falakat fedez fel társában, önmagában és mindenben.” Ahmed Amran
A magyarul alkotó jemeni számozású író keleti fűszerekkel meghintett, utaztató, filozofikus hangvételű, egymásba folyó novellaiban ízelítőt kapunk az arab gondolkodásról, stílusról, meseszövésről. A novellabeli alakok történetein és dialógusain keresztül Amran érzékenyen világít rá a különböző kultúrák kapcsolódási és eltérési pontjaira.
Ez a novellafolyam különös házasság a magyar nyelv és az arab irodalom között.
Amran mint nem született magyar anyanyelvű, átgondolja a magyar szavakat, bátor szójátéka és meglepő szóhasználata révén néhol olyan árnyalatokat és rejtett szépségeket fed fel a magyar nyelvben, amit mi – anyanyelvűek – gyakran nem veszünk észre.