Az ember másik arca, avagy az identitás

“- Ébren vagy?
– Ki tudja?
– Nem tudok aludni.
– Én meg ébren lenni.
– Jól vagy?
– Viszonylag.
– Mi van?
– Semmi. Csak a szokásos. Úgy unom már!
– Mit?
– Hogy ha végre, nem szól hozzám senki, akkor a gondolataim vádolnak.
– Mivel vádolnak?
– Bármivel!
– Mi van?
– Akárhogy nézem, sehogy se jó. Valaminek mindig híja van. Valami mindig félbe marad, vagy valaki
folyton elégedetlen. Megőrjít.
– Mit akarsz?
– Nyugalmat.
– Mitől lennél nyugodt?
– Ha egyszer végre úgy feküdnék le, hogy elégedett vagyok.
– Akkor elégedj meg kevesebbel!
– Hogy érted?
– Az elégedett szó az elégből jön.
– Ha kevesebb is elég, talán elégedett leszel.
– De elvárják!
– Na és?
– Mit, na és?! Valamit csak kell csinálni az elvárásokkal.
– Igen. Mérlegelni!
– Hogy?
– Hogy, mi mennyit ér… Mi az ára, mi a súlya, és mire jó.
– És azután?
– Változtatni.
– Min?
– A körülményeken.
– Hogyan?
– Radikálisan és célirányosan.
– Mi a cél?
– Hát, ez az!
– Micsoda?
– Ezt kell észrevenned belül és felül. Hogy mi a cél.
– Hogyan?
– Szisztematikus őszinteséggel és őszinte érdeklődéssel Tőle.”