Az álmok továbbra sem hazudnak

Három évtized hosszú idő – nemcsak úgy általában az életben, de a különböző témák között szlalomozó íróember életművében is. Ha pedig ennek során olyan varázslatos vidék kíséri végig az embert sok-sok éven át, mint Erdély, amit elődeink még “másik magyar hazának” is emlegettek: talán érthető azon hosszabb-rövidebb írások összegyűjtése, melyek – kortól, helytől-helyzettől, alkalomtól és históriai “környülállásoktól” függően – rendkívüli, megkülönböztetett helyet foglalnak el a többi között. A kötet 1988-tól tartalmaz Erdélyhez kapcsolódó cikkeket – attól az esztendőtől kezdődően, amikor végleg leomlottak a gátak és végre (ön)cenzúra nélkül, felszabadultan és őszintén lehetett írni az Erdőn Túli Földről. Végigkíséri a kegyetlen diktatúra könyörtelen utolsó időszakának történéseit, felvillantja nyomasztó hangulatát, a forradalminak hitt változások tudati-lélektani “lecsapódásait” az anyaországban és Erdélyben egyaránt, a mindinkább változó – vagy változónak remélt – hétköznapok megannyi közösségi és egyéni vetületét. Járjunk akár a Székelyföldön vagy Kolozsvárott, Brassóban vagy Kalotaszegen: a századvégi-ezredfordulós és az elmúlt két évtized történései és a belőlük levonható következtetések kísértenek, makacs elszántsággal, állandó vizsgálódásra késztetve – légyen szó a marosvásárhelyi magyarellenes pogromról vagy az alig egy év múlva ugyanitt megrendezett – katonai kordonnal körülvett – RMDSZ-kongresszusról, Torockó változó helyzetéről, Kallós Zoltánról vagy Beke György végtelen riportútjairól, a kalotaszegi magyarság varázsáról, Gyimesről vagy Verespatakról, a piski csata színhelyéről vagy a legdélkeletibb “csücsökről”, Kommandóról és környékéről. A különböző orgánumokban megjelent írásokban – a régi Élet és Irodalomtól és az egykori szegedi Délvilágtól a Csoóri Sándor elnöksége alatti Magyarok Világszövetsége lapján és a Magyar Nemzeten át a Magyar Hírlapig – az eszmei alapállás, a szemléletmód a közös: határon túlra került, elszakított nemzettestvéreinkkel szemben a szerető-értő figyelem és aggodalom, ötvöződve a mindenkori helyzetjelentések kommentárjainak őszinteségével, esetenként szigorával – de leginkább és mindvégig: azzal a szeretettel, amelynek alapjaiban át kell hatnia egy anyaországi írástevőnek az elszakított területek irányába történő minden megnyilvánulását. Három évtized, harminc esztendő Erdély-története, anyaországi ecsettel, anyaországi szemüvegen át: beszámolók, reflexiók, kommentárok, publicisztikus-elemző, lírai vagy éppen ironikus okfejtések, jelenségek, figurák, útirajzok, mini-esszészerű eszmefuttatások, értékelések, meditációk-töprengések – mindez együtt és talán még több és más közelítésmód is. A lényeg minden esetben, e félszáz írás mindegyikénél ugyanaz – miként a cím mondja, Petőfit némiképp aktualizálva és továbbgondolva – : hogy az álmok továbbra sem hazudnak.Az álmok továbbra sem hazudnak – nem hazudhatnak, ha a hit és kellő erő, szeretet és megfelelő felkészültség van bennünk, akarat és elszántság a megmaradás és a magyar jövő iránt. A maga szerény eszközeivel e célokat igyekezne szolgálni ez a válogatás, ez a cikkgyűjtemény.