Avarpaplan

“Először arra gondoltam, hogy ebben a könyvben nem lesz előszó. Minek? Úgysem olvassa el senki. Aztán meggyőztek róla, hogy egy valamire való kötetbe mindenképpen kell bevezető. Ekkor – gondoltam – megkérem valamelyik ismerősömet, ugyan már méltassa, ajánlja, kellő mértékben kritizálja megjelenő könyvemet, úgy, ahogyan ő látja. Később ezt az ötletemet elvetettem, mert felrémlett általános iskolai tanulmányaimból – irodalmi művek elemzése kapcsán -, hogy vajon mennyire ferdítheti el a valóságot egy “idegen” elme véleményalkotása. – A szerző úgy gondolta, hogy… Honnan tudná a felkért személy (bármennyire is közel áll hozzám), hogy a szerző – ez esetben én – miképpen gondolkodott, mit érzett, hogy viseltetett annak idején, amikor papírra vetette, egy csokorba foglalta gondolatait ilyen vagy olyan témában? Megsúgom: sehogy! Ebből kiindulva úgy egyeztem meg magammal, hogy ez a feladat – mármint az előszó megírása – rám marad. Mégiscsak én tudom a legjobban, hogy mit gondolok, a többit pedig bízzuk az olvasóra.” – (Részlet az Előszóból)