Atlasz vállára veszi a holdat

„Arrafele tartunk, ahol a hang az új fény, / a gondolat megreked, és új értelmet kap / a dolgok mélysége.”Ki vagyunk szolgáltatva a világ történéseinek, és szinte semmit nem látunk egészében. Az információ korában a félreinformálás és a manipuláció üli iszonyú torát. A szorongás globális: „rettegünk a patakparti kőtől / de azért felfordítjuk…”Nagy Zalán sorai tűpontosan, finom humorral és ravaszul mutatnak meg valamit közérzetünkből, bajainkból, rögeszméinkből, abból, hogy nincsenek, vagy ha vannak, aligha számítanak már biztos kapaszkodóink önmagunk és a világ megismeréséhez.Sokszor kellemetlenül érzi magát az ember ezektől a versektől, miközben érzi azt is, hogy nem hazudnak. Máskor meg mintha friss levegőhöz jutnánk: „végül csak eljutok oda / ahonnan már többé soha /…/ semmi nem hívhat tovább”Olyan érzelmi struktúrának a lenyomatai, amely minket sem hagy aludni: „sosem volt ennyire / közel és távol, egyszerre, hozzánk, az égbolt.”                                                                                                                                                      (Horváth Benji)