Átkelők

A Kharón folyóirat 25 évnyi gazdag anyagából válogatva, Polcz Alaine születésének 100. évfordulójára jelenik meg ez a kötet, amelyben egyaránt olvashatók kultúrtörténeti, filozófiai, orvosi, pszichológiai, teológiai és szociológiai szemléletű írások. A témakörök is sokszínűek: ívük a csámcsogó holtak középkori hiedelmétől a cigányság jelenkori halotti szokásain át, a haldoklók és a gyászolók segítésének lehetőségein keresztül egészen a vizuális média halálképének bemutatásáig terjed.
Kötetünk címe – Átkelők – egyaránt utal a folyóirat nevére és a tanulmánykötet céljára is. Kharón az ókori görög mitológiában az alvilág révésze. Ladikjával a Sztüx folyón át közlekedik élők és holtak világa között. A Kharón folyóirat célja is az, hogy összeköttetést teremtsen e két – csak látszólag távoli – világ között, hiszen az élet nem létezhet halál és a halál sem az élet nélkül. Aki tehát a halál kérdéseivel foglalkozik, valójában az emberi lét legfontosabb kérdéseivel találkozik. Ezekre a kérdésekre azonban érdemes lenne az egyéni életút során minél előbb válaszokat keresnünk. Reményeink szerint a Kharón folyóirat válogatott írásait tartalmazó kötet ebben is segítheti olvasóit.
A folyóirat és a kötet szerkesztői:
– Berta Péter
– Hegedűs Katalin
– Horányi Ildikó
– Pilling János

Tovább olvasom

68,00 RON

Házhoz szállítás 12-14 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 12-14 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 11-13 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786155981524 Tömeg: 0,58 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.