Ábel Amerikában

„… gyorsan kimentem a fekete templom elé, s ott megálltam, hogy várakozzam a megtisztult négerre. (…) – A maga lelke most tiszta; mondja meg tehát nekem, hogy mi célra vagyunk a világon?A négernek megmerevedett egy pillanatra az arca, majd (…) mélyen a szemebe nézett, és így szólt:– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.(…) utána pedig szaladni kezdett lefelé a hegyen. (…) Amíg láthattam, utána néztem, aztán leültem a földre, és a fejemet a két tenyerembe hajtottam.– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával.Lassan felálltam, és azt mondtam:– Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”