Ábel a rengetegben

– Hát hogy fejlik a törökbúza? – kérdezte ismét. – Ez jól, ha jól fejti valaki – feleltem én is. Erre is csak tovább nézte az én munkámat, amiből én már tudtam, hogy hibát keres.– Hát te nem fejted valami jól – szólalt is meg. No, erre felnéztem reá, s mosolyoghattam is egy kicsit. – Ezt dicséretképpen mondá-e? – kérdeztem. – Nem éppen. – Kár pedig, mert a fiú úgy fejti pontosan, ahogy az atyától tanulta. Erre a válaszra letette apám a sapkáját is, mert nagy báránybőr sapkája volt neki, amolyan tornyosan felálló, s azt lehetőség szerint örökké a fején tartotta. – Erősen sokat tudsz, pedig milyen kicsi vagy! ­– mondta. – Én kicsi, mert ülök. – Lám, állj fel! Felálltam, a mellemet kivetettem, s így szóltam: – No, most nézzen meg!