A világ közepe

Vegyes műfajú prózai-drámai – és sokszor a szerző által is elfelejtett – írásokat tartalmaz a József Attila- díjas Tóth László (1949) új, kiadónknál sorrendben az ötödik kötete, mely több mint fél évszázad termését – kísérleteit, töredékeit, monológjait, drámai műveit, esszébe hajló vallomásait és humoros-szatirikus hangú novelladarabjait, ön- és lélekelemzéseit – tekinti át a maguk tarkaságában, sokrétuségében. Változatos terjedelmű és műfajú, különböző irányokba tartó opusai itt – az összegzés szándéka mellett – egy, a történelem viszontagságai közt örökösen magamagáért küzdő személy(iség) olyan jegyeit is megmutatják, melyek az egészet is más-más oldalról segíthetnek értelmezni.

Tőzsér Árpád írta szerzőnk egyik korábbi prózakötetéről: “Tóth prózaírónak is kitunő…”, aki azonban “prózában is azt csinálja, amit verseiben: a lét és a létezés, az egzisztencia alapkérdéseivel néz szembe”. Írónk értelmezésében a “világ közepét” – a kiindulási pontot, az origót mindenki maga jelenti saját maga számára, ahonnan két irányba – kifelé is, befelé is – vezetnek utak, ám hogy azokat végigjárjuk, ki sem kell mozdulnunk magunkból. Hiszen az ember végül is magában hordja, mint Zbigniew Herbert írta egykor, “azt az egy-két kérdést, amelyre egész életében hiába keresi a választ”.

A szerző eddigi kötetei a Gondolat Kiadónál: Határsértők (portréesszék írókról, 2015); …nagy haszna a Teátromnak (színháztörténeti írások, 2016); Wittgenstein szóvivője… (versek, 2018); A guillotine nyílása, avagy élet ÉS irodalom (szél- és naplójegyzetek, 2019).