A valós színterei

A kötet tanulmányai abból a szociológiai előfeltevésből indulnak ki, hogy nem csak azt érdemes vizsgálni, hogyan hat a színházra a valóság, hanem azt is, hogy hogyan használja a “való élet” a színházi hatásokat. Azért is van szükség a performativitás fogalmának e tágabb értelmezésére, mert az utóbbi bő évtized során a színházi kínálat jelentős bővülésének lehettünk tanúi világszerte. Nagyszámú új működési forma, megközelítés, téma és funkció került be a színházi érdeklődés látókörébe. A dokumentarista színház, a részvételi színház, a társadalmi dráma, az immerzív színház térhódítása bizonyítja, hogy nem túlzás a színházi kontextusban is egyfajta társadalmi fordulatról beszélni, mely számos új lehetőséget, formát és problémát hozott felszínre. Emellett a múltfeldolgozás a közép-európai régióban is önálló paradigmává vált, az égető társadalmi és közéleti kérdéseket érzékenyen feldolgozó színházi nevelés is egyre nagyobb teret nyert mind a független, mind a kőszínházi területen. Ezért a kötetben olvasható, a közösségek és közönségek reprezentációját vizsgáló esettanulmányok a színházszociológia, a művészet és valóság kapcsolatának új lehetőségeit keresik, illetve ezek elemzésére tesznek javaslatot. A kortárs magyar színház és a magyar színháztörténet mellett Moldova, Lengyelország, Hollandia, Anglia, Észtország és az Egyesült Államok színházi előadásai és drámái szerepelnek a 2008-2018 között keletkezett tanulmányokban.
Szabó Attila színháztörténész, tanár. 2009 óta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2014 óta igazgatóhelyettese, a digitális fejlesztések koordinátora.