A torony

KIRÁLY Mostantól egyetlen királya van Lengyelországnak.
SIGISMUND. Egyetlen!
KIRÁLY. De két alakban jelenik meg, az egyik új és rettenetes. Jaj az ellenségeinknek! Menj! menj!
SIGISMUND Ki vagy te, Sátán, aki elloptad anyámat és atyámat?
[…] KIRÁLY. Szemed a szemünkbe! Értsd meg egyszer és mindenkorra, Lengyelország örököse! Mi nem tehetünk rosszat: sem mint király az alattvalójával, sem mint atya a gyermekével; s ha ítélet nélkül fejedet vetettük volna, megvolt hozzá szent hatalmunk, és nem volt senki, aki vádolhatott. Mert mi előbb vagyunk nálad – így Isten maga adott a kezünkbe.
SIGISMUND felnyög. Honnan – ennyi hatalom?
KIRÁLY mosolyog. Csak a hatalom teljessége használ: abban foglalunk helyet, egyetlenként és egyedül. Ez a királyi hatalom. Minden belőle fakad, és csak annak visszfénye.
***

Semmilyen fantáziálás vezérről, szuverénről, rendkívüli állapotról nem tudja azt a valóságot eltagadni, hogy a hatalom elnyomás és erőszak, most és a világ végéig. Minél istenibb a fejedelem, annál állatibb a hatalomgyakorlás, minél mélyebbre borulunk a hatalom előtt, annál jobban imádjuk a Sátánt.
Hofmannsthal tragédiája talán a legnagyobb 20. századi politikai dráma, a ma ismét népszerű Carl Schmitt-féle politikaelméletre adott nagyszerű válasz.
Balázs Zoltán
***
Hugo von Hofmannsthal (1874-1929) az osztrák irodalom aranykorának legnagyobbjai közé tartozik. Versei, librettói (Richard Strauss operái számára), drámái, esszéi egyaránt maradandóak, és kultúrpolitikusként az I. világháború utáni új osztrák identitás egyik meghatározó formálója is volt.
A torony Calderón de le Barca: Az élet álom című, szintén klasszikus színművének parafrázisa. Hofmannsthal két változatot is írt, ezek a befejezés koncepciójában különböznek. A második, amelyet az olvasó kezében tart, s amely az író utolsó szava is egyben, tragikus véget kapott. Hofmannsthal a fasizálódó Európában csak az ősi keresztény tapasztalat, a gonoszra nemet mondani tudás vigaszát nyújthatja.