A színház öt kontinense

A színész materiális kultúrája a testi-lelki és a járulékos technikák köré szerveződik. A színészek testi-lelki technikái a nézőkkel való kapcsolatuk alapját képezik. Ezek alapelveit sorra vettük A színész titkos művészete – Színházantropológiai szótár című könyvünkben. A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a nézőkkel való kapcsolat előfeltételez egy másik, legalább olyan fontos elemet – a színész járulékos technikáit. Ezek igen eltérőek, a gyakorlati vonatkozásaik pedig a következők:
– sokféle helyzet, amelyben egy színházi előadás megszületik: ünnepi vagy civil alkalmak, a hatalom ünnepei, népi ünnepek, mint például karneválok, a naptár szerinti jeles napok, például az újév, a tavaszi és nyári fesztiválok;
– a pénzügyi és szervezési szempontok: költségek, szerződések, fizetések, impresszáriók, jegyek, előfizetések, turnék;
– információk a nyilvánosság számára: hirdetmények, plakátok, reklámok, felvonulások;
– az előadásnak és a nézőknek fenntartott terek: színházi terek a szó lehető legszélesebb értelmében;
– díszletek, világítás, hang, smink, jelmezek, kellékek;
– a színész és a néző közötti kapcsolatok;
– a szereplők, illetve a nézők által igénybe vett közlekedési eszközök.
Mindezek intézéséhez gyakorlati tudás, időbéli ütemezés szükséges, s e tényezők együtt alkotják a színész materiális kultúráját, mely a testi-lelki és a járulékos technikák kettős spirálja köré szerveződik. A materiális kultúra kutatási területe magában foglalja a színészek pragmatikus viszonyrendszerét és gyakorlati értelemben vett működőképességét, viselkedését, az egymásra ható nézői és előadói normákat és konvenciókat, valamint azt a társadalmi közeget, melynek a nézők és a színészek egyaránt részei.
A járulékos technikák újra és újra felbukkannak az egyes történelmi korszakokban és – más-más módon – minden színházi hagyományban. A gyakorlat különböző rétegeiben – egymással dialektikus kölcsönhatásba lépve – olyan alapvető szükségletekre reagálnak, amelyek minden hagyományban jelen vannak, amikor egy előadást kell létrehozni és színpadra állítani. A járulékos technikák összehasonlító vizsgálata rávilágít, hogy a színész materiális kultúrája a maga változatos folyamataival, formáival és stílusaival ugyanazokra a valós szükségletekre reagál.
A könyv teljes kutatási anyaga 1400 kiválasztott kép és különböző szövegek, s ezeket böngészve minden olvasó talál majd analógiákat a saját színházi hagyományaira. Mindazonáltal nem szabad elfelejtenünk, hogy nem minden színházi hagyomány szavakon és képeken keresztül adta át kulturális örökségét.
E. B. – N. S.