A szél most a legigazabb – Időskori monológok

A magyar olvasók körében is népszerű norvég írónő, Linn Skaber érzékeny a generációkat foglalkoztató problémákra. A szívem egy bezárt bódé című kötetében a kamaszok világában mártózhattunk meg, a Ma négykézláb akarok járni címűben pedig a felnőttkor, a középgeneráció kaleidoszkópját mutatja meg. Linn ezúttal az idősebb nemzedék örömeit, bánatait, ünnep- és hétköznapjait kívánja láttatni és éreztetni az olvasókkal.

Interjúkat készített, megfigyelt, átölelt és írt. A szövegeket melegség, humor, bölcsesség, bánat, boldogság, poétika hatja át – és legfőképpen mély érzelem meg finom rezdülés.

Linn Skaber egyedülálló stílusa és Lisa Aisato ecsetvonásai révén az idősebb emberek és a sorsok átélhetően jelennek meg az olvasó előtt. És ki ne szeretné megismerni az idősek gondolatait és tapasztalatait, hogy számot vethessen saját életével, és jobban megismerhesse önmagát?

Egyik fül:

“Korábban fogalmam sem volt arról, hogy Linn Skaber mennyire csillogó szerző. Most már tudom” – Tor Hammero, Nettavisen

“Mindketten elpirulnak, és valahányszor megszólalnak, elpirulnak és bólintanak egymásnak. Szemlesütve mosolyognak, pedig igazából azt akarják, hogy a másik lássa. Talán ráismernek erre a mosolyra? Száz évvel korábbról, valahonnan, egy strandról, egy parkból, az utcáról, egy étteremből? Vajon fiatalon látták egymást valahol? Olav illik mellé.

– Úgy nézünk ki, mint két régi bőrtáska – mondja Grethe, és Olav nem nevet, csak bólint, és ő is végighúzza az ujját a vasmacskán, de mivel Grethe keze is azon pihen, azon simít végig, ide-oda húzogatja rajta a kezét, mintha nem tudná, mi egyebet tegyen. Nem mer Grethe szemébe nézni, csak jólesően simogatja. Grethe sem mer az ő szemébe nézni. Nem tudja, mi történne, ha a szemébe nézne, úgy reszket belülről, mintha éhes lenne, mintha levegő után kapkodna, mintha fiatal lenne.”

(részlet)