A szabad ember példaképe

E művel egyfajta “trilógiává” kerekedik a neves irodalomtörténész-italianista legutóbbi két könyve az olasz líra történetének legnagyobb klasszikusáról, Petrarcáról és huszadik századi óriásáról, Ungarettiről. Vittorio Alfieri nemcsak a felvilágosodás évszázada, a Settecento olasz irodalmának legkiválóbb egyénisége volt, az “új ember” megtestesítője, az “új irodalom” elindítója, ahogy a kritika kanonizálta, hanem a valaha élt legjelesebb olasz lírikusok egyike is: az utolsó nagy petrarkista, aki egyszersmind szakított az utánzó petrarkizmus hagyományával és előkészítette a romantikus költészetet szerelmi szenvedélytől izzó és szívbemarkoló szépségű tájleíró szonettjeivel. de verseiben a legelevenebb az, ami egész életművének vezérmotívuma: zsarnokellenes szabadságeszméje. Madarász Imre, a nemzetközi viszonylatban is egyik legelismertebb Alfieri-kutató immár ötödik Alfieri-könyvében mélyreható verselemzésekkel, ugyanakkor világirodalmi, nyugati eszmetörténeti távlatokba állítva bizonyítja az európai formátumú költőgéniusz különleges időszerűségét a mai Magyarországon.