A remény könyvei | Felemelő történet újrakezdésről, kitartásról és a könyvek gyógyító erejéről

1918, Blérancourt, Franciaország. Zajlik az első világháború: az ellenséges csapatok mindent leromboltak, a civilek éheznek. Erre a kietlen vidékre érkezik meg Jessie Carson, hogy a milliomos örökösnő, Anne Morgan önkénteseihez csatlakozva segítse a francia falvak újjáépítését. Jessie küldetése nem egyszerű: újra kell szerveznie az elpusztított könyvtárakat, de ami még fontosabb, vissza kell csempésznie a szépséget és az örömöt a sokat szenvedett lakosság, s főként a gyerekek életébe.

1987, New York, Egyesült Államok. Wendy Peterson fáradhatatlanul keresi a tökéletes témát első regényéhez. Egy nap különleges dokumentumokra bukkan, amelyekből egy ismeretlen szervezet története rajzolódik ki. Wendyt elvarázsolja a hetven évvel korábban élt nők bátorsága, különösen egy név ragadja meg a figyelmét: Jessie Carson. Lázas kutatásba kezd, hogy megismerje a kivételes könyvtáros életét, Jessie-nek azonban egy ponton nyoma vész…

Vajon ki volt ez az elszánt nő, aki reményt vitt a reménytelenségbe?

“- Hívhatunk Kitnek? – kérdezte Lewis.
Még sosem volt becenevem, és a Kit barátságosabban hangzott a Carsonnál. Kényelmetlen volt a figyelem középpontjában állni, ezért csak bólintottam beleegyezésem jeléül.
Miss Morgan ezüstbrosst húzott elő a zsebéből. Akkor vettem észre, hogy minden lány ilyet visel.
– Egy griffmadár – mondta. – A jelképünk.
A legendás állat – félig oroszlán, félig sas, a bölcsesség és a bátorság szimbóluma – jól illett a csapathoz. Kihúztam magam, amíg Miss Morgan feltűzte a brosst a hajtókámra. Az összes könyvtárosjelölt közül engem választott. Meg fogom találni a módját, hogy elhozzam a változást az itteniek életébe. A könyvek hidak, mondta apám gyerekkoromban. Megmutatják az utat a többi ember felé. A markomba szorítottam a zsebkendőjét a zsebemben, és végigsimítottam a hímzett monogramon: S. C., Samuel Carson.
– A könyvtárosunkra! – mondta Miss Morgan.
Mindenki felemelte a poharát.
– Kitre! – rikkantotta Lewis.
– Most már közénk tartozol – tette hozzá Breckie.”