A regölyi pannon tumulus I-II.

A vaskori Európában a Kr. e. 7-6. század fordulóján szinte robbanásszerűen terjedtek el új, addig itt ismeretlen technológiák, a termékek szinte ipari méretű tömeggyártása az ezzel járó ismeretekkel, eszközkészletekkel. E folyamatot tükrözi az a területünkön korábban ismeretlen szerkezetű pannon tumulusépítmény rendkívül gazdag leletanyaga, amelyet Regöly, Strupka-Magyar-birtokon tártunk fel 2011-2012-ben. Lelőhelyünkön olyan esztergált csonttárgyak, korongolt kerámiák, eddig ismeretlen bronzműves eljárások, a vas itteni előállítását bizonyító vasbucák, üvegtárgyak, új étel- és italkészítési eljárásokra utaló edénytípusok jelentek meg, amelyek nem csak tárgyakban mérhető technikai fejlődést jeleznek, hanem mélyreható etnikai, társadalmi változásokat is. Belső-Ázsiából kiinduló, Médiát, Phrygiát is érintő kimmer vándorlás során alakult ki az a több szálból fonódó anyagi kultúra, amelynek végső állomásáról Hérodotosz is szól, amikor az Istroson túl lakó, a médektől elvándorolt sigynnákról ír. A görög történetíró megjegyzése összhangban van azzal a régészeti megfigyeléssel, hogy a mai Magyarország délnyugati felén, Horvátországban, Szlovéniában, a Dunától az Adriáig terjedő területen a Kr. e. 7. század végétől keleti eredetű, rokon anyagi kultúrájú régészeti csoportok éltek (Martijanec-Kaptol), amelynek a területileg és leletanyagában is elkülönülő, önálló része a Regöly-csoportnak elnevezett egység. Ez utóbbi népessége véleményünk szerint Hérodotosz megjegyzése alapján a méd eredetű sigynnák különböző törzseivel, a későbbi forrásokban pannonoknak nevezett néppel azonosíthatók. Ez az iráni műveltségű, közvetlenül az ókori Kelet térségéből a Dél-Dunántúlra érkező népesség lett – a kelta uralmat túlélve – a római Pannonia őslakossága, és a továbbiakban is meghatározó módon formálta a terület képét.