A nyelvharc Erdélyben

“”A németség Erdélyben való fennmaradása érdekében írt” 1842-es röpirat szerzője, Stephan Ludwig ROTH mártírként él a (a mára nagyon lecsökkent számú) erdélyi szászok emlékezetében. Lexikon-adat: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során (…) Kossuth Lajos utasítására a Csányi erdélyi kormánybiztos által felállított rögtönítélő bíróság “a magyar haza, alkotmánya, polgári szabadsága és független állása” elleni tevékenység vádjával halálra ítélte. Kivégzése sokat ártott…”- felsorolni is nehéz volna, hogy kinek.

St. L. Roth 1842-ben született röpirata azonban máig izgalmas olvasmány, hiszen “a helyzet folyamatosan adott”, és a ma hasonló gondokkal küszködő erdélyi (vagy más “illetőségű”) magyar olvasó átélheti, hogy mit érzett, miként érvelt ugyanebben a helyzetében az erdélyi szász. A mai olvasó a kárhoztatott “magyarosítással” már összevetheti (a honnan hová jegyében) a románosítási
folyamatok elmúlt évszázadát. “Ameddig a latin volt az ügyintézés nyelve” – az állami hivataloké – “addig a magyaroknak és a németeknek egyforma nehézségeik voltak”, állítja St. L. Roth. De rendkívüli megjelenítő erővel, írói tehetséggel és elmés közéleti-politikai érveléssel megírt művében csak amúgy (és máig hatóan!) sorjáznak a “nehézségek”. Az olvasó gyakran a mai “világhíradók”
témáinak (“kultúrharc” stb.) közegében találja magát.
“