A napcsíkos darázshoz

Gyűjteményes verseskötetében több mint négy évtizedes úton kísérhetjük végig Géczi Jánost, szálláshelyeit tekintve a hajdúsági szülőföldtől a szegedi egyetemi éveken át Veszprémig, a Balaton-felvidékig s onnan újra és újra barangolásra indulva a Mediterráneumba. Szellemi-művészi kibontakozására nézve pedig ez az út a természettudományos világlátás állomásait jelenti, a hetvenes évek végi neoavantgárd eszményektől a magát a természetbe beleíró, jelhagyó ember szerepéig. A verslátványt a fiatalabb pályatárs, Csehy Zoltán jellemzi a legpontosabban: “A nyelv alapvetően testi matéria, melyből a költő önjáró, kiismerhetetlen élőlényeket formáz.” Bárhol lapozzuk fel a műveket, érzéki módon élhetjük át a szöveg megfoganását, virágba borulását, termését, elmúlását. S folytonos újjászületését. A napcsíkos darázshoz Géczi János költészetének keresztmetszetét adja. Nem “összes”, inkább a pálya ívét hivatott minél erőteljesebben, karakteresebben fölrajzolni.